Démétér (görögül Δημήτηρ, annyi mint „Földanya”) a görög mitológiában a földművelés és a termékenység istennője. Az ő segítségével hozott termést minden növény, ő érlelte mosolygósra a gyümölcsöket.
Termékenység-istennő volta mellett a házasság szentségének, az élet és halál ciklikusságának legfőbb vezetője is volt; az ő papjai vezették be az ifjú házasokat például a házasélet rejtelmeibe. Démétér szent növénye a búzavirág és a pipacs, szent állata a daru volt. Melléknevei: Bőkezű, Dúshajú, Zöldköntösű.
Demeter Istennő és a mezőgazdaság
Demeter Anyaistennő a mezőgazdaság védnöke – az ő nagylelkűsége táplálja, látja el élelemmel és itallal a földi halandókat. Férje soha nem volt, azonban öt gyermeke is született. Leghíresebb történet egyik lányával kapcsolatos:
Mikor Perszephóné virágot szedett társnőivel, Hádész az Alvilág királya elrabolta, hogy feleségévé tegye. Démétér leánya keresésére indult, ám hasztalan kutatta napokon keresztül. Héliosztól, a mindentlátó napistentől megtudta, hogy a lányt Hádész rabolta el. Démétér elkeseredésében távol maradt az Olümposztól mivel tudta, hogy Hádésznak Zeusz adott engedélyt a lányrabláshoz. A földet terméketlenné tette, így az nem hozott termést, a növények nem növekedtek, a magok nem csíráztak. Zeusz több istent és istennőt is elküldött, hogy engeszteljék ki Démétért, de ő közömbösen irántuk kijelentette, hogy a föld mindaddig meddő marad, amíg Perszephónét viszont nem látja. Zeusznak nem volt más választása, Hermésszel üzent Hádésznak, hogy küldje vissza a lányt anyjához, Démétérnek pedig, hogy visszakapja a leányát, ha az nem evett a holtak eledeléből. Hádész elmosolyodott, hisz tudta: Perszephónénak vissza kell térni hozzá, mert evett a gránátalma magjából. Mikor megérkeztek, Démétér kitörő örömmel fogadta a leányát, ám amikor a gránátalmamagról hallott, nem akarta átka alól feloldozni a földet. Végül a dolog egyezséggel zárult: Perszephónénak az év kétharmad részét anyjával kell töltenie, mint a zöld vetések istennője, az év egyharmad részét pedig Hádésszal, mint az Alvilág királynője. ĺgy is történt: mikor beköszönt az ősz, Perszephóné leszáll az Alvilágba, és Démétér visszavonja ajándékait a földtől, ez a tél. S mikor Perszephóné visszatér anyjához, a természet kivirul, beköszönt a tavasz, s eljön a gyümölcsöztető nyár is.
Demeter Istennő és a Demeter Pálinka Manufaktúra
Szerintünk így néz ki ma Demeter, a gyümölcseinket érlelő és termékenységet adó Istennő:
Demeter Istennő és a Pálinka
A Demeter Pálinka Manufaktúra tulajdonosának vezetékneve szerencsésen egybeesik a görög Anyaisten, Demeter nevével. Mivel Demeter a mezőgazdaság, a termékenység Istennője, a gyümölcsök érlelője is, nem sokat teketóriáztunk pálinkánk névválasztásán.
Reméljük, hogy a minőség elkötelezettségünk, gyümölcstermesztésben szerzett jártasságunk, gyermeki lelkesedésünk azt eredményezi, hogy vásárlóink élvezettel választják pálinkáinkat legközelebb is.